Analytics

2013. május 26., vasárnap

Dél-indiai fantázia hüvelyesekkel, krumplival és spenóttal

Ez egy amolyan mindent bele kaja, aminek az volt a lényege, hogy egyszerű hozzávalókból rafinált fűszerezéssel kevés idő alatt valami finomat és laktatót készítsek. A laktatóságot az segítette elő, hogy konzerv babbal és konzerv csicseriborsóval is dúsítottam - persze ezek bármelyike elhagyható, behelyettesíthető egymással vagy más hüvelyessel, és persze frissen főtt is lehet. Az egzotikusabb fűszereket nyilván nem sokan tartják otthon, de hát lehet itt is kreatívkodni.

2013. május 17., péntek

Tojáskari zöldborsóval

Most is előre írogatom meg a konyhológia cikkeit, ahogy általában szoktam, amikor épp nem az a helyzet, hogy hetekig egy percem sincs a bloggal foglalkozni. Szóval ez a kaja még a húsvétról maradt keménytojásokból készült, pár nappal húsvét után főztem, akkor leírtam a hozzávalók listáját, hogy el ne felejtsem, aztán kb. két héttel később megírtam a szöveget, és még egy hónap, amíg megjelenik. A színes tojásaink ételfestékkel készültek, úgyhogy a hámozáson túl nem foglalkoztam azzal, hogy némelyiknek a fehérje is tarka lett. Amúgy meg sima, színezetlen tojásból is meg lehet főzni a tojáskarit, ezt a nyugat-indiai hangulatú, diszkrét fűszerezésű ovo-vegetáriánus kaját.

2013. május 11., szombat

Végtelenül egyszerű gyümölcssaláta

Ilyet persze mindenki tud csinálni, és totálisan fölösleges blogbejegyzést írni róla. No de hátha mégsem... Ha másra nem, talán arra jó lehet ez, hogy valakinek kedvet adjak hozzá, hogy készítsen magának meg a szeretteinek egy ilyen totálisan egyszerű, pillanatok alatt összedobható, egészségtől duzzadó desszertet.

2013. május 5., vasárnap

Roppantott sült krumpli

Ez is egy olyan variáció a hajában sült krumplira, amit már régen ki akartam próbálni, de valahogy csak mostanában léptem vele a tettek mezejére. A krumpli a sütés előtt meg is van főzve, a sütésnek csak az a célja, hogy finomabb ízt és ropogósságot kapjon. Elég időigényes kaja, de munka nincs vele sok, csak várni kell rá. Elvileg köretként tartják számon, de szerintem egy kis tejföllel - vagy most egy tejfölös-túrós-sajtos krémmel - teljesen komplett ebéd vagy vacsora.