Kovászos uborka

 Kovászos uborkát mindenki tud csinálni. Vagy mégsem? Én például sokszor elszúrtam már. Most finom lett, tehát magamnak is jó, ha felírom, és talán más is hasznát veszi. Nem eltevésre készül, hanem 1-2 héten belül megevésre. A fő bajom az szokott lenni, hogy nagyon megpuhul az uborka. Van, aki egy kis timsót tesz bele, hogy ropogós maradjon; nekem ez nem rokonszenves (miért legyen bőrcserző anyag abban, amit megeszem?). Két dolgot sikerült eddig kifigyelni, hogy mikor puhul meg túlságosan. Az egyik: ha nem elég sós. Tehát erősen sózom a kovászos uborkát. A másik: fel nem foghatom, hogy miért, de akárhányszor tüllzacskóba tettem a kenyeret, mindig meglottyadt az uborkám; ha zacskó nélkül tettem be a kenyeret, akkor szinte mindig jó lett a végeredmény. Úgyhogy leszoktam a tüllzacskóról.

Hozzávalók

• uborka
• fokhagyma
• hagyma (zöldfokhagyma szára)
• apró csípőspaprika (elhagyható)
• víz
• minden liter vízhez 3 jó teáskanál (kb. 3 dkg) só - nekem ez az arány vált be
• kenyérvég

Elkészítés

Az uborkát alaposan megmosom, mindkét végéről levágom a "kupakot", és hosszában négybe vágom "úgy, ahogy a kovászos uborkát kell". Szerintem mindenki, akit érdekel, tudja, hogy mire gondolok - de azért megpróbálom elmondani. Tehát az egyik végétől kiindulva hosszában kettévágom, de úgy, hogy ne egészen érjen el a másik végéig, hanem ott egyben maradjon. Utána az első vágáshoz képest derékszögben ejtek egy ugyanilyen, nem egészen végigérő vágást az uborka másik végétől kiindulva. És ennek az elmondása után bevallom, hogy most E pucolta és metszette az uborkát.
Szoktunk a kovászos uborkába félbevágott vöröshagymát is tenni, száraz fűszereket viszont nem. Megy bele pár fokhagymagerezd; ha van zöld, idei fokhagyma, akkor annak a szára is belemehet, mert remekül megízesíti a kovászost. A kapor természetesen elmaradhatatlan - jó a  virágzó kapor is meg a kemény szára is, de most még csak zsenge kaprunk van. Mindezeket a lehető legtömörebben berakodom a kimosott, esetleg kiforrázott üvegbe.
Közben felforralok annyi vizet, amennyiről úgy gondolom, hogy elég lesz ellepni az uborkát. A vízhez literenként három jó (félpúpos) teáskanál sót teszek. Felforralás után eloltom, majd hagyom hűlni addig, amíg még jó meleg, de már nem égeti a belemártott ujjamat (sacc 55 fok). Az uborka tetejére rárakok egy félretett száraz kenyérvéget (jó persze a szeletnyi friss kenyér is), és az egészet nyakon öntöm a vízzel úgy, hogy teljesen ellepje. Ha találok valami alkalmas vacakot (most egy törött műanyag kanál volt), akkor le is szorítom az üvegben a cuccot, hogy ne emelkedjen a víz szintje fölé.
Az üveg tetejére egy tányérkát teszek, hogy csukva legyen, de a bent képződő gáz távozni tudjon, ha akar. Aztán az egészet napra teszem; ha éjjel hűvös van, este megpróbálom nem elfelejteni behozni a szobába. Időnként kicsit megrázogatom, hogy a buborékok fel tudjanak jönni. És ennyi az okosság. Ez a kovászos uborka még június első felében, a kánikulában készült, és a harmadik napra a képen látható friss, tiszta léből teljesen megérett, pompás ízű és remekül ropogós kovászos uborka lett.