Mielőtt a konkrét kaja jönne, még pár szó a sárga gévagombáról. Tavaly ősszel néztük Jamie Oliver egyik műsorát, és abban szedtek egy sárga taplófélét, amit úgy neveztek, hogy chicken of the wood. Nagyon izgalmas volt, utánanéztem, és megtudtam, hogy sárga gévagomba a neve, és nálunk is elég gyakori. Na de azt akkor nem gondoltam volna, hogy egyszercsak szembejön velem - márpedig ez történt. A hét elején elmentünk egy minikirándulásra a Duna-partra: épp végeztem több heti, kemény hajtós munkával, és gondoltam, mozduljunk ki, bár az időjárás elég kétes volt. Itt láttuk meg a gombát: először egy kis telepet, majd később több nagyobbat is, különböző korúakat. Mondtam is mindjárt az elsőnél E-nek: te, ez a sárga gévagomba, tudod, az a gomba, amit az Olivér főzött. Leszedtük, hogy majd itthon ellenőrizzük; aztán később szedtünk még pár darabot a további telepekből is. Biztató jel volt, hogy jól láthatóan más is szedett már belőle: késvágásnyomok voltak néhány tövig csonkított telepen.
Persze azért aggódtam, hogy meg merjük-e enni ezt a szerzetet, mivel gombaszakértő nem látta. De miután utánanéztem a neten, kiderült, hogy abszolút jellegzetes, nincs nálunk hasonló ehetetlen gomba, legfeljebb egy olyan fajta, ami - állítólag - hasonlít, csakhogy nem sárga, hanem barna, és levegővel érintkezve a belseje látványosan sötétedik. Mivel a mi gombánk olyan sárga volt, hogy egy kurkumába áztatott sárgarépazabáló kanári is megirigyelhette volna, és minden egyéb sajátossága is stimmelt (nyár- és fűzfán nőtt, körülnőtte az útjába kerülő ágdarabokat és gyomokat, és nedvességcseppek váltak ki a felszínén), ezért arra jutottunk, hogy egyszer élünk: gévagombát fogunk enni. Persze az ördög nem alszik: kis mennyiséggel próbálkoztunk először. Amúgy a géva nyersen ehetetlen; több forrás azt ajánlja, hogy forrázzuk vagy áztassuk, és a vizét öntsük le; mások megelégszenek az alapos megfőzéssel. Angol oldalakon azt is megtudtam még róla, hogy egyeseknél erős allergiás reakciókat vált ki, bár nincs tisztázva, hogy ezért maga a gomba felelős-e, vagy bizonyos fafajták, amelyeken parazitáskodik.
Úgyhogy kis mennyiséggel próbálkoztunk először. A szajrét jó pazarlóan pucoltam, minden rostosabb részt kivágva. A nagyobb, belső részeket felszeleteltem, aztán blansíroztam, kihűtöttem, és lefagyasztottam - jó lesz máskorra. A lefaragott szélekből ettünk így elsőre. Más inkább ne legyen ilyen felelőtlen, és ha nem teljesen biztos a gévagombában, akkor ne egye meg anélkül, hogy gombaszakértő is látta volna.
Hozzávalók
- kb. 10 dkg zsenge gévagomba
- kb. 20 dkg (száraz súly) spagetti megfőzve
- 1 zöldfokhagyma mindenestül
- 2 szál zöldhagyma mindenestül
- 2 evőkanál olaj
- némi durvább levélzöldség, pl. reteklevél
- diónyi darab gyömbér
- 1 evőkanál szezámmag
- 2 evőkanál szójaszósz
Elkészítés
Mint a bevezetőben mondtam, ez az étel maradék tésztából készült. Ami épp van otthon, jó lesz. Ha direkt ehhez főzöl, akkor szűk fél csomag lehet jó a fenti adagokhoz. Amúgy kínai(oid) tésztás ételt a legtöbbször nem spagettiből szoktam csinálni, hanem capelliniből, ami olyan, mint a spagetti, csak vékonyabb (de jóval vastagabb a cérnametéltnél), és ha sikerül akciósan kapni, akkor még mindig sokkal olcsóbb, mint a keleti vékony tészták.A zöldfokhagyma és a zöldhagyma fehér tövét vékony szeletekre vágtam; a zöld szárat és a leveleket durvább, 2-3 centis darabokra. Ha nincs zöldfokhagymád (de jó is nekem, hogy immár saját veteményesem van - majd erről is írok egyszer külön), akkor használj 1-2 gerezd fokhagymát, és eggyel több zöldhagymát. A gyömbért meghámoztam, gyufaszálra vágtam, és a hagymatövekkel meg a szezámmaggal együtt wokban pirítani kezdtem az előzőleg jó forróra hevített olajban. Pár másodperc után hozzáadtam a kis darabokra vágott gévagombát, és először nagyon nagy, később kisebb lángon vagy 4-5 percig kavargatva pirítottam, hogy biztosan teljesen át legyen sütve a gomba. Nem eresztett levet, és nem is aszott össze, mint a "rendes" gombák, hanem inkább csak a szélein pirult; annyira hússzerű volt az állaga is, a szaga is (és az íze is), hogy az nekem már-már túlzás.
Ezután megint nagyra tettem a lángot, hozzákevertem a levélzöldséget és a tésztát, majd 1-2 perc pirítás után a félretett hagymazöldet és a szójaszószt. Még 1 perc nagy lángon kevergetve-dobálva, és kész, tálalható.
Ami a "durvább levélzöldség" kifejezést illeti, őszintén megvallom, nem is tudom már, hogy mit használtam. A fent emlegetett saját veteményesben nő jópár dolog, aminek vagy direkt a levele jó, vagy a levelét is meg lehet enni, ha az ember nem bánja, hogy kicsit rostosabb a zsenge spenótnál. Kipróbáltunk egy komacuna nevű távol-keleti levélzöldséget a mustár és a káposzta rokonságából, és míg a levele spenótszerűen zsenge, a szára kellemesen ropogós - legalábbis amíg nem kezd virágozni, mert akkor már a nagy része túl szívós és rostos lesz. Szóval komacunaszár szinte biztosan volt benne, de használtam már a tavasz folyamán pirított tésztához reteklevelet is és tarlórépa-levelet is, tehát talán a gévagombásban is volt valamelyikből.
Ha neked nem terem ilyesmi, akkor nagyon tudom ajánlani, hogy a zöldségesnél vagy a hipermarketben járva hozd el a levelét olyasminek is, aminek csak más részét szoktuk megenni. Pl. a karalábé és a karfiol levele kiválóan alkalmas ilyen ételekbe (a ropogós szárával együtt), de jó a retek, különösen a nagy fehér sörretek levele is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése